Köszöntő

Tisztelettel köszöntöm Önt Tiszatelek község honlapján.

Örülök, hogy ellátogatott honlapunkra. Engedje meg, hogy bemutassam községünket.

Tiszatelek község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Ibrányi járásban helyezkedik el, szép természeti környezetben. Honlapunkon igyekszünk minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtani a településen lévő szolgáltatásokról, önkormányzatunk munkájáról, programjainkról.

Tamási Áron szavai szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Így folyamatosan azon dolgozunk, hogy községünk a helyben lakók számára élhetőbb, látogatóink számára vonzóbb legyen. Látogasson el hozzánk és személyesen is ismerje meg Tiszatelek községet.

Gégény Géza Zsolt
polgármester

F E L H Í V Á S SZOCIÁLIS TŰZIFA KÉRELEM BENYÚJTÁSÁRA

Tiszatelek Község Önkormányzatának Képviselő- testülete központi költségvetési forrásból természetbeni szociális tűzifa támogatásban részesíti azon rászoruló háztartásokat, melyek tűzifával történő fűtőberendezéssel rendelkeznek, illetve azon háztartások esetében nyújt természetbeni hozzájárulást, ahol a

Elektronikus Ügyintézés

Az önkormányzati ASP rendszert igénybe vevő települések az E-önkormányzat portálon (korábbi nevén: Önkormányzati hivatali portál)

keresztül biztosítják ügyfeleik számára az elektronikus ügyintézéshez szükséges szolgáltatásokat.

Az E-önkormányzat portál elérhető

  • az alábbi címek bármelyikén

         https://eonkormanyzat.gov.hu

Oldalak